Gépház

Mobilokon is teamseztünk egyet

Informações:

Synopsis

IOs és Android rendszeren pillantottunk rá a Microsoft Teams kommunikációs platformra. Műsorunkat ezen a pénteken is hallgatói levelekkel röffentettük be, ezek azonban ezúttal nem kizárólag írásos formában érkeztek, bőven kaptunk ugyanis hallgatnivalót is. Ezek egy részét műsorunkban is megosztottuk, így megint hallgattunk egy kis zenét, amelyet AI által generáltak, továbbá egy rövid betekintés erejéig megnéztük a Perplexity AI nevű appot, amely főként azért érdekes, mert egy ideje képes iPhone-on egyfajta hangasszisztensként is viselkedni. Természetesen közel sem tud annyit, mint az iOS rendszer szerves részét képező Siri, viszont magyarul is lehet vele beszélgetni, és bizonyos mértékig feladatokat adni részére, mint például YouTube keresés, emlékeztetőlétrehozása, stb. Ezt követően felvettük a múlt héten elejtett fonalat, és a Microsoft Teamsszel folytattuk, ezúttal mobilokon. iOS és Android rendszeren is megnéztük az app felületének kinézetét, a legfőbb szekciókat, és kiviteleztük az alapműveleteket: cse